Brasnyó Mónika vagyok. 2009. októberében nyitottam meg saját Jóga Centrumomat Tatán, Prana Jóga és Relaxációs Centrum néven.


A sport mindig is a szívem csücske volt. Középiskolás mozgalmas sport évei után döbbentem rá, hogy továbbra is szükségem van a mozgásra, így aerobic órákra kezdtem járni.

Annyira megszerettem, hogy eldöntöttem komolyabban szeretnék ezzel foglalkozni. 6 évvel ezelőtt aerobic edzői diplomát szereztem.

Második kisfiam születése után hátfájással küzdöttem így autodidakta módon elkezdtem olyan testgyakorlatokat (ászanákat) végezni, amelyek a hát izmait erősítik és nyújtják. Fájdalmaim megszűntek.

Ekkor döntöttem el, hogy a jóga jótékony hatásaival másokat is megismertetek. Ezután elvégeztem a gerinc, majd a dinamikus jóga és pilates oktatói tanfolyamot és létrehoztam a Prana Jóga és Relaxációs Centrumot.

Időközben spirituálisan is folyamatosan fejlődtem, fejlődök még most is. Számos tanfolyamot elvégeztem, ami lelki töltődésemet is szolgálta. Többek között: ultra agykontroll, csakra, angyal, bioenergetikai tanfolyam, IWI nemzetközi hatha jóga oktato képzes. Szeretném átadni testi-lelki tudásomat másoknak is, ha ezzel segíthetek rajtuk.


Ezek mellett a Szintézis Parapszichológiai Egyetem képzését is elvégeztem.

A Prana Jóga és Relaxációs Centrum oktatói:

  • Brasnyó Mónika: dinamikus jóga, gyerekjóga, hathat jóga, gerinc jóga, pilates oktató, diplomás edző, pártanácsadó, Prana Jóga Centrum vezetője
  • Hajdásné Földi Norina: dinamikus jóga oktató
  • Németh Ildikó: kismama, dinamikus jóga, gyerekjóga oktató
  • Henzer Erzsébet: dinamikus és agni jóga, vinyaszaflow oktató
  • Szamosvölgyi Zita : masszőr
  • Szenténé Vincze Melinda: Cranio Sacralis terápia
  • Bartal Zoltán: csontkovács

Nagy örömömre szolgál, hogy vendégeinknek segíthetünk a gyógyulás útjára lépni vagy megelőzni a különböző testi problémákat. Mások relaxálni, feltöltődni jönnek hozzánk. Valaki kifejezetten fogyni, vagy alakot formálni akar.

Szolgáltatásaink sokrétűek. Ez a színvonalas oktatásnak köszönhető, amit szakképzett oktatói csapatunk biztosít vendégeink számára.

Számunkra a test és lélek összhangja nagyon fontos. Éppen ezért törekszünk a hétvégi előadásaink, tanfolyamaink keretein belül lelki "táplálékot" nyújtani minden kedves érdeklődő számára.